Emmaus Nyári Tábor, Hatfa, 2016. augusztus 1-5.

2016.09.08 18:40
Isten kegyelméből idén is megrendezésre került az Emmaus nyári tábora a kelet-szlovákiai Hatfán, augusztus 1. és 5. között. Bár hosszú és fárasztó volt az utazás, azt gondolom, megérte, mert egy Isten által elkészített, áldásokban gazdag hetet élhettünk át a táborban.
A tábort énekléssel és áhítattal kezdtük meg, melyet a bemutatkozás követett. Hála az Úrnak, az idei táborban már 51 gyerek mutatkozhatott be. Ezt követően szobánként, kisebb csoportokban esti áhítattal zártuk a napot.
Napjaink a táborban negyed nyolckor kezdődtek, a gyerekek énekszóra ébredtek. Testi frissességünkről a reggeli torna gondoskodott, melyet lelki frissítő gyanánt rövid reggeli áhítat követett a szobákon. A délelőttök központi részét a bibliai történet töltötte ki, melyen József történetén keresztül hallhattuk Isten hozzánk szóló üzenetét. A történet megbeszélésére és saját életünkre való kivetítésére jó lehetőséget nyújtott a csoportos beszélgetés. A résztvevők így korosztályok szerinti csoportokban gondolkodhattak el arról, hogy mit üzen számukra az Úr József életén keresztül. Jó volt hallani, hogy amint Józseffel vele volt az Úr még a börtönben is, nekünk sem kell félni a nehéz helyzetekben sem, mi is bátran rábízhatjuk magunkat az Úrra. Reméljük, hogy a hittel vetett Ige a Szentlélek által minden egyes szívben meghozza gyümölcsét.
Délutánonként sporttal és játékokkal töltöttük az időt. A legnagyobb népszerűséget a méta és a kötélhúzás szerezte. Hála az Úrnak, egész héten szép időnek örvendhettünk. A meleg enyhítésére szebbnél szebb legyezőket készítettünk, és a nemezelést is kipróbáltuk.
Kedd és szerda este missziós történetet hallhattunk. A kisebbek egy negyedikes fiú mindennapjait élhették át a Döme a 4.b-ben című könyv feldolgozásában, mialatt a nagyobbak Visky Júlia élettörténetét hallhatták a Három kereszt című könyv alapján. Csodálatos volt hallani Isten embereket átformáló munkájáról, és jó volt megtapasztalni, hogy ugyanígy bennünk is munkálkodik, mi is formálódunk.
Az utolsó tábori estén sor került a Ki mit tud-ra, melyen a résztvevők saját képességeik és ügyességük által örvendeztették meg egymást. Hallhattunk mesét, verset, találós kérdéseket, énekeket, megcsodálhattuk a gyönyörű rajzokat és a zenés-táncos produkciókat.
A hetet péntek délután énekkel és Isten Igéjével zártuk. Bár először vettem részt a hatfai táborban, azt hiszem, mindannyiunk nevében mondhatom, hogy ez egy Istentől gazdagon megáldott hét volt. A szívekben megkezdett munkát pedig az Úrra bízzuk, mert hisszük, hogy Ő munkálkodik.
 
Sebők Erzsébet – az Emmaus önkéntes munkatársa
 
 

Az alkalmat a Bethlen Gábor Alap is támogatta.

 

Az alkalmat a Bethlen Gábor Alap is támogatta.