Emmaus családi nap, Jóka, 2015.6.6.

2015.06.08 15:32

        Szombaton, június 6-án, immár másodszor került sor az Emmaus Polgári Társulás által szervezett Családi napra.

Ez az alkalom egy nyílt nap, amelyen bemutatjuk a szülőknek és gyerekeknek hogyan zajlik le egy-egy nap az Emmaus gyermektáborokban.

Idén 54-en, 26 felnőtt és 28 gyermek vett részt az alkalmon, köztük házaspárok gyerekekkel, nagyszülők, testvérek, jegyespárok, és az Emmaus munkatársai. Voltak, akik először jöttek el, mások már részt vettek egy-egy alkalmon.

        Jó volt látni azokat a fiatalokat, akik annak idején még gyermekként jártak a táborokba, most pedig saját gyermekeiket hozták el, vagy mint segítők és munkatársak voltak jelen.

Az együttlétet énekléssel kezdtük, majd Nt. Kiss Tibor, jókai református lelkész imádkozott.

Ezután Nt. Virág Szilvia, dunaszerdahelyi református lelkész Mózes születésének történetét mondta el. Rámutatott arra, hogy a gyermek mindig Isten ajándéka, Ő gondoskodik mindnyájunk életéről, és mindnyájunkkal terve és célja van.

        A Biblia történetet kis szünet, majd csoportos beszélgetés követte. Ezekre a beszélgetésekre 4 csoportban került sor, külön foglalkoztunk az óvodáskorú gyerekekkel, az alapiskola alsó tagozatos és felső tagozatos tanulóival, illetve a felnőttek is külön beszélgethettek. Minden csoportban megbeszéltük, hogy Mózes története milyen üzenetet jelenthet számunkra.

Jómagam a felső tagozatos gyerekek csoportjában voltam, ahol a gyerekek bátran bekapcsolódtak a beszélgetésbe és kérdéseiket is őszintén feltették.

A csoportos beszélgetést ebéd követte, ami után hosszabb szünetet tartottunk, amely alatt a gyerekek szabadon játszhattak, a szülők pedig kötetlenül beszélgethettek egymással.

Délután kézműves foglalkozás volt a gyerekeknek, ahol különféle képeket vagy játékokat készíthettek.

        Az alkalom 15 órakor ért véget. Miután Nt. Szuhay György kulcsodi lelkipásztor imádkozott, a családok kisebb ajándékokat kaptak.

A visszajelzések szerint, mindenki nagyon jól érezte magát, a gyerekek és a szülők is elmondták, hogy szívesen eljönnének majd a következő családi napra és a táborokba.

Hálás vagyok Istennek, hogy segítőként én is részese lehettem ennek az áldott alkalomnak.
 

Görföl Eleonóra, Jóka