Emmaus Családi Nap, Jóka, 2022. szeptember 10.

2022.11.03 20:46

„Mária leült az Úr lábához, és hallgatta beszédét (…) – a jó részt választotta, amelyet nem vehetnek el tőle.”

Lk 10,39.42

 

            Az Úr Jézus kegyelméből idén is sor kerülhetett az Emmaus Családi Napra, szeptember 10-én. Hálás a szívünk, hogy ezen a szombaton sokan döntöttek úgy, hogy – Máriához hasonlóan – mindenféle más elfogaltság vagy szabadidős program helyett az Úr Jézus és a testvérek közelségét választják. Jó volt látni, ahogy a Betlehem Missziós Központ nagyterme megtelt jól ismert, rég nem látott és teljesen új arcokkal. Különös örömet jelentett, hogy voltak, akiket nem tántorított el sem a távolság, sem az, hogy nem tudott az egész család eljönni, sőt, volt, aki nagymamaként, két kis unokával vállalta az utat.

            A közös éneklés, imádság és bemutatkozás után négy csoportban töltöttük a délelőttöt. A szülők és nagyszülők a Máté 20,20-28 alapján arra vonatkozóan keresték Isten útmutatását, hogy mit jelent Krisztus tanítványai számára a szülői felelősség, és világi eszközök, „útegyengetés” helyett hogyan bátoríthatják és segíthetik őket abban, hogy az Úr akaratát és vezetését keressék életük minden területén.

            A gyermekekkel – életkoruk szerinti csoportokban – a betániai testvérek történetein keresztül figyeltünk Isten hozzánk szóló üzenetére. Megláttuk, hogy Jézus jelen volt ennek a családnak az életében, és együtt körbejártuk a kérdést, hogy vajon a mi családunkban ma hogyan lehet jelen Jézus. Fontos üzenet volt, hogy egy Jézust szerető családban is történhetnek szomorú események – Lázár is megbetegedett és meghalt –, viszont ezekben a nehézségekben nem vagyunk egyedül, mert az Úr Jézus még a betegségek és a halál felett is uralkodik. A kisebbek a történet meghallgatása és megbeszélése után a kreativitásukat is kiélhették rajzolás, színezés és labirintus-útkeresés során, majd a felgyülemlett energiát a szabadban, mozgással, játékkal vezettük le.

            A finom ebéd után az elmúlt években megszokott állomásjáték helyett meglepetéssel készültünk: a Legyen Ön is Családi Milliomos vetélkedővel. A résztvevők három csoportban, együttes erővel (tudással) veselkedtek neki a kérdések megválaszolásának, és sikerrel jártak – kérdés nem maradt megválaszolatlanul, közben pedig mindannyian új ismeretekkel és sok-sok vidám pillanattal lettünk gazdagabbak.

            Áldott legyen az Úr Jézus, amiért lehetővé tette számunkra ezt az együtt töltött napot, amiért megajándékozott minket jelenlétével, az Ő Szavával és a testvéri közösséggel.