Emmaus gyermektábor, Hatfa, 2015.7.27.-31.

        Isten kegyelméből áldásokban gazdag hetet tölthettünk július 27. és 31. között Hatfán, az Emmaus táborában. Sokat hallottam már, hogy milyen áldottak a keleti alkalmak, így nagyon vártam és örültem, hogy most ennek én is részese lehetek. A tábor előtti vasárnap a szentesi gyülekezetben családi délutánra került sor, ahol az Emmaus munkatársai és a szentesi ifisek bizonyságtétellel és énekekkel szolgálhattak. Jó volt együtt az Úrra figyelni, régi és új testvérekkel találkozni, az Úr Igéjével ráhangolódni a gyermektáborra.

        Hétfőn délután megérkeztünk Hatfára, ahol izgatottan és sok szeretettel vártuk a gyermeksereget. Hálásak vagyunk az Úrnak, hogy az Ő nagy kegyelméből létrejöhetett ez a tábor is, ahova 25 gyermeket hívott el. Az első este áhítattal és bemutatkozással kezdődött.

Minden reggel és este szobaáhítatokra került sor, ahol kisebb csoportokban korosztályok szerint még közelebb kerülhettünk Istenhez. Reggelenként rögtön Vele kezdhettünk, esténként pedig, összefoglalva a nap legfontosabb, legörömtelibb pillanatait, a személyre szabott üzeneteket megbeszélve, Istenre hangolódva zárhattuk a napunkat.

        Délelőttönként újszövetségi történetek – Mária és Márta, Lázár feltámasztása, Jézus megkenetése és a Lábmosás – magyarázatát hallgathattuk, és így közelebbről megfigyelhettük, hogyan cselekszik Jézus különböző mindennapi, vagy éppen nem várt élethelyzetekben, továbbá hogyan reagáltak, viselkedtek a közelében lévő emberek, tanítványok ugyanezekben a helyzetekben. Az igetanulmány után kezdődő csoportos beszélgetéseken lehetőség volt az adott történeteket rávetíteni a mi életünkre. Jó volt megbeszélni, és néha szégyenkezve kellett tudatosítanunk, hogy milyen nehéz is Jézus példáját követni. Számomra nagy morzsa volt, és az egész tábor alatt sokszor előjött, sokat emlegettük, hogy Mária és Márta történetében Márta szorgoskodott, sürgött-forgott, készülődött, ez volt számára az első, és Jézust félrerakta. Míg Mária leborult Jézus lába elé, Őt hallgatta, Őt választotta, vagyis a jobb részt. Sokat beszélgettünk róla, hogy mi melyik részt is választjuk… azt mondogatjuk, hogy Jézust, hogy Ő az első, Őt követjük mindenáron…de biztos?! Nem győz néha, nem kerül előtérbe néha a fáradtság, a kedvenc tévéműsor, szolgálat, embereknek való megfelelés? Hát, személy szerint, be kell vallanom, hogy sokszor megelőzi a szolgálat, a kényelem a Jézus lábánál való leborulást, megállást, a Rá való hallgatást, és így sajnos sokszor kiborulás van leborulás helyett.

        Hálásak vagyunk Istennek az Ő gondoskodásáért, ahogy megtapasztalhattuk és láthattuk, hogy Ő nemcsak rólunk, gyermekeiről gondoskodik, hanem a természetről is. Tényleg minden az Ő kezében van, Ő adott felfrissülést a hosszú meleg után a földnek is, és jó látni, hogy ettől függetlenül nem feledkezett el rólunk sem, és gondoskodott arról, hogy úgy és annyit essen, hogy kint is játszhassunk. Neki hála, sok örömben volt részünk az állomásjáték, számháború és métaversenyek alatt is. Jó volt egymást buzdítani, egymással versenyezni. De nem hiányozhatott a reggeli torna és a műhelymunka sem. Az egész hét folyamán kincseket gyűjthettünk, amelyeket nem lehet ellopni, és amelyeknek nem árthat a moly és a rozsda sem. Olyan kincseket, amiket a szívünkbe zárhattunk, és hazavihettünk magunkkal – Isten Igéjét. Így jól kihasználhattuk a csendes pihenőt, a szabadidőt, és örömmel tanulhattuk együtt az Igéket. Hiszem, hogy Isten ezeket az Igéket a megfelelő időben előhozza az életünkben.

        Kedd és szerda este missziós történetet hallhattunk. Az idősebb korosztály Az eminens bukása című könyv alapján, míg a kisebbek Orano életén keresztül hallhatták Isten csodálatos munkáját, tervét. Orano élete által rájöttünk, hogy tényleg mennyire hálásak lehetünk Istennek azért, hogy egészségesek lehetünk, hogy van hol laknunk, van családunk, aki szeret, és hogy már gyermekkorban hallhattunk Istenről, mert ezek a dolgok egyáltalán nem magától érthetődőek.

        Csütörtök este pedig Ki Mit Tudra került sor, ahol egymást megajándékozhattuk azokkal az ajéndékokkal, talentumokkal, amelyeket Istentől kaptunk. Így egy nagyon szép, áldott, sokszínű, örömteli estében volt részünk. Hála töltötte el a szívemet, ahogy láthattam, hogy Isten mindenkit mással ajándékozott meg, máshogy alkotott, de ez által gazdagíthattuk egymást és dicsőíthettük teremtő Istenünket.

        Pénteken ebéd után a táborzárásra került sor, ahol még utoljára együtt hallhattuk Isten útravaló üzenetét, Aki a tábor után is velünk szeretne menni, Aki ott lesz velünk a mindennapi harcokban is.

        Nagyon hálás vagyok Istennek, hogy én is részese lehettem ennek a csodálatos hétnek, ahogy láthattam, Isten hogyan munkálkodik a gyermekek és a szolgálatvégzők szívében. Hiszem, hogy azt a munkát, amit Ő elkezdett, be is végzi, és gyümölcsözővé teszi az életünket.

        Ezt a beszámolót egy, a táborban tanult ének soraival szeretném bezárni:

Áldjad lelkem, áldjad életem, mindig áldjad az Urat!
Hálaének drága illata az, ha szívedből fakad.

Minden reggel, délben, vagy ha jő az est, szálljon hálaáldozat.
Áldjad lelkem, áldjad életem, mindig áldjad az Urat!

Sebők Rebeka, Mad

Az alkalmat a Bethlen Gábor Alap is támogatta.