Emmaus tavaszi tábora, Jóka, 2013. március 4-8.

2013.03.21 10:47

Isten kegyelméből idén is megvalósulhatott a tavaszi tábor a gyermekek és serdülők részére. A tábornak ezúttal is a jókai Betlehem Missziós Központ adott helyet. Mivel tavasszal mindig sokan megbetegednek, vagy a családdal mennek sízni, eleinte aggódtunk, mert kevesen jelentkeztek. De ismét meg kellett szégyenülnünk, mert az Úr előtt nincs akadály, és Ő most is csodálatosan munkálkodott, úgyhogy 53-an jöttünk össze. Örültünk, hogy a gyermekek és a fiatalok szakítottak időt a tavaszi szünidőben arra, hogy hallgassák, és jobban megismerjék Isten Igéjét, és hogy olyan barátokat találjanak, akiknek hasonló az érdeklődési körük. A délelőtti igetanulmányozás alkalmával a bibliai hegyekről volt szó, pontosabban a Sínai, Kármel, Megdicsőülés hegye és a Golgota. A csoportos beszélgetéseken a vezetők elmagyarázták a történetek jelentőségét, üzenetét a gyakorlati életre nézve. A délutánokat különböző csoportos foglalkozásokkal, játékokkal töltöttük (sport, műhelymunka, állomásjáték). Az Úr szép idővel ajándékozott meg minket, így a gyermekek minden nap kimehettek a sportpályára, és mozoghattak a friss levegőn. Esténként missziós történetet hallottunk, külön a kisebb és a nagyobb korosztály.  A nagyoknál Visky Júlia életéről szólt a missziós történet - egy hitéért megpróbált fiatal lány életéről, akit férjével együtt arra kényszerítettek, hogy megtagadják a hitüket, de az Istentől kapott erővel kitartottak, 8 gyermekük volt, és minden körülmények között Istent dicsőítették /”Három kereszt” című könyv szerint/; és a kicsiknek pedig egy kisfiú és egy kislány kibéküléséről, Patricia St. John – „Nyomok a hóban” című könyv szerint. A csütörtök estét Ki mit tud- dal és „Activity”-vel töltöttük. Ezen kívül volt Igetanulási verseny, amelyre önszorgalomból lehetett igeverseket megtanulni. Pénteken a táborzáráskor minden verseny és a szobapontozás is ki volt értékelve. Hála az Úrnak, ez a tábor is zökkenőmentesen zajlott le. Újra megtapasztaltuk, hogy Isten megoltalmazott és gondoskodott úgy a résztvevő gyermekekről, mint a vezetőkről is, akiknek adott erőt és bölcsességet feladataik elvégzéséhez.