Ifjúsági Bibliaismereti Verseny, Jóka, 2013.április 20.

2013.04.22 17:39

        Isten kegyelméből ebben az évben is megvalósulhatott az ifjúsági bibliaismereti verseny, ezúttal hatvan résztvevővel.

Az alkalom tíz órakor kezdődött a jókai Betlehem Missziós Központban. Az éneklés után Nt. Somogyi Alfréd apácaszakállasi lelkipásztor bátorította a fiatalokat Isten Igéjével a Galata 1,10-24 alapján tartott megnyitó áhítatban. Elhangzott a figyelmeztetés, hogy ne embereknek akarjunk tetszeni és megfelelni, hanem Istennek.  

        A résztvevőknek ezúttal a Lukács evangéliuma 9-től 16-ig terjedő fejezeteiből kellett felkészülniük. Összesen 13 csoport vett részt a versenyen. Mindegyik csoport 11 feladatlapot kapott; egy feladatlap általában 5-6 kérdést/feladatot tartalmazott, így összesen 51 kérdést kellet megoldani. Egy feladatlap kidolgozására mintegy 5–7 perc állt a csoportok rendelkezésre. Válaszaikat a gyülekezetekből érkező pedagógusok és a lelkipásztorok javították ki. Versenyzés közben néhány felnőtt ügyelt a rendre. Ezt követte az ebéd, valamint természetesen az eredményhirdetés és a jutalmazás. Az alkalom 14.00 órakor imádsággal és énekléssel ért véget.

Bízunk benne, hogy a fiatalokban nemcsak az ismeretek maradtak meg, hanem Isten Igéjének üzenetei is, amelyeket alkalmazni tudnak saját életükre nézve.