Emmaus napközis tábora, Bátka, 2012. július 2-6.
Hálásak vagyunk az Úrnak azért, hogy ebben az évben is volt igény a napközis táborra, amely a Bátka-i alapiskolában valósult meg, 25 résztvevővel. Ötnapos tábort igényeltek a pedagógusok, aminek örömmel tettünk eleget. Többnyire alsó tagozatos gyermekek vettek részt, akik között elsősök is szép számmal voltak. A délelőtti órákban Bibliai történetet hallottunk Saul király életéről, megtanultunk sok éneket, és aranymondást is. A gyerekek lelkesen énekeltek és minden foglalkozásnak örömmel fogtak neki. Közben a szüneteket kötetlen játékkal töltöttük az udvaron, mivel a nagy meleg ellenére a gyerekek mégis kívánkoztak a levegőre. A délutáni foglalkozásokról a helyi pedagógusok gondoskodtak. Többek között volt sportdélután, agyagozás és gyékényfonás, mese dramatizálása, és aszfaltfestés. Az együttlétek 16-óra körül értek véget egy rövid ismétléssel és énekekkel, utána lassan érkeztek a szülők a gyermekekért. Hálásak vagyunk minden gyermekért, aki hallotta az evangéliumot, valamint az ottani segítőkész munkatársakért.