Emmaus Gyermekmunkás-képző Tanfolyam, Jóka, 2011.augusztus 15-19.

2011.08.25 18:02

Istennek legyen hála azért, hogy hosszú idő elmúltával ismét megvalósulhatott az ötnapos Gyermekmunkás-képző tanfolyam. Ennek az alkalomnak 13 résztvevője volt, akik különböző helyekről érkeztek. Többnyire olyan fiatalok voltak, akiknek már volt tapasztalatuk a gyermekmunkával
(a gyülekezetben vasárnapi iskolát tartanak vagy segítőként már részt vettek valamilyen táborban), de olyanok is voltak, akik még soha nem végeztek ilyen feladatokat.
Minden napot egy rövid áhítattal kezdtünk, és a tanulást imaközösséggel fejeztük be. Az előadások fontos témákról szóltak: A Biblia tanítása a gyermekről, Isten és az Ő munkája, Szemléltetőeszközök a tanításban, Igeversek tanítása, Éneklés, Bibliai történet elkészítése és tanítása, Tanító, Fegyelem, Lelki csata.
A résztvevőknek lehetőségük volt gyakorlatban is kipróbálni a tanultakat. El kellett készíteni a segédeszközt és meg is kellett tanítani a többiekkel az aranymondást és az éneket. Utolsó nap pedig a Bibliai történetet is át kellett adni, annak üzeneteivel és alkalmazással együtt.
Hálás vagyok a fiatalokért, minden egyes résztvevőért, mert valóban komolyan vették a tanulást és a feladatokat. Hiszem, hogy nem véletlen az, hogy itt voltak, és az Úr használni fogja őket, mint jó eszközeit a gyermekek közötti szolgálatban ott, ahová elhelyezte őket.