Emmaus Tavaszi Tábora 2025, Jóka, 2025. február 24-28.

"Boldog öröm, hálaözön árad szívemen át. Jézus szeret, lelke vezet, minden nehezen át."

Akár ez a kedves gyerekének is lehetett volna a táborunk himnusza, hiszen ezt szerették meg a gyerekek a legjobban.

A tavaszi szünet ideje alatt mintegy 60 személy gyűlt össze a Betlehem missziós központ épületében. A tábor hétfőn este kezdődött vacsorával, bemutatkozással és egy áhítattal. Az esti áhítaton Mária és Márta történetét hallgattuk meg, ami rámutatott, hogy a legfontosabb az Úr Jézusra figyelni, ahogyan azt Mária is tette.

Reggelente minden szobában rövid áhítatot tartottak a szobafelelősök és együtt imádkoztak a gyerekekkel. Ezt követte a reggeli és egy kis szabad foglalkozás.

Fél 10 felé kezdődött a közös program énektanulással, bibliai történettel és aranymondás tanítással.

Az idei tábor mottója: "Jézus mondja: Én vagyok." A héten ezeket a történeteket tanultuk:

Ötezer ember megvendégelése (János 6, 1-15) / Aranymondás: Jézus mondja: "Én vagyok az élet kenyere." (János 6, 35)

A vakon született meggyógyítása (János 9) / Aranymondás: Jézus mondja: "Én vagyok a világ világossága: aki engem követ, nem jár sötétségben." (János 8, 12)

Lázár feltámasztása (János 11, 1-44)  / Aranymondás: Jézus mondja: "Én vagyok a feltámadás és az élet, aki hisz énbennem, ha meghal is él." (János 11, 25)

 A királyi menyegző (Máté 22, 1-14) / Aranymondás: Jézus mondja: "Én vagyok az út, az igazság és az élet, senki sem mehet az Atyához, csakis énáltalam." (János 14, 6)

Ezután korosztály szerint négy csoportba osztottuk a résztvevőket. Mária csoportjában a legkisebbek, Lázárnál az alsó tagozatosok, Mártánál a felső tagozatosok és a Fülöp csoportban a középiskolások és a fiatal segítők voltak.

A csoportokban megtanultuk az aranymondást, átismételtük az aznapi történetet és beszélgettünk annak az üzeneteiről. A kisebbek játékos formában ismételték át az Igét, az iskolásoknak készítettünk egy munkafüzetet különféle rejtvényekkel és kérdésekkel. A csoportos beszélgetés után volt az ebéd, majd egy hosszabb csendes pihenő.

A szünet után meglepetés várta a gyerekeket. Kedden állomásjáték volt a tábor területén. Három csoport mérhette össze az erejét kisebb-nagyobb ügyességi feladatban. Szerdán a helyi alapiskola tornatermében tartottunk sportnapot, ahol a gyerekek nagyon ügyesen teljesítették a versenyszámokat, és jól kitombolták magukat. Csütörtökön műhelymunka volt, a gyerekek festettek, pecsétekkel képeket készítettek, Igés tányérkákat csináltak vagy autókat hajtogattak papírból. Közben aki szeretett volna, az szabadon elmehetett ping-pongozni vagy asztalifocizni is.

Esténként, vacsora után missziós történetet tartottunk. A kisebb gyerekek Orano történetét ismerhették meg. Orano egy algériai származású vak fiú, akit szülei elhagytak és árvaházba került. Nehéz gyermekkora volt, sok bajba keveredett, de eljutott Franciaországba tanulni és ott telepedett le. Megismerte az Úr Jézust, és egy hívő vak asszony örökbefogadta őt. Később megházasodott és családott alapított. Elismert hangszerész lett, és a zenén keresztül hirdeti Isten Igéjét az emberek között.

A nagyok William J. Weatherby: Tűzszekerek című könyvének feldolgozását hallgatták meg. Az ​1924-es párizsi olimpián részt vevő angol atlétacsapat történetét ismerhetjük meg a regényből. Egyikük, a zsidó származású Harold Abrahams mindent feláldoz azért, hogy egy előítéletek uralta világban megmutassa, nem a származás számít. Versenytársa, a skót evangélikus családból származó Eric Liddell úgy érzi, kötelessége, hogy kamatoztassa azt a tehetséget, amit Istentől kapott.

Csütörtökön este már nem volt missziós történet. Ilyenkor Ki mit tudott rendezünk, minden gyerek megmutatthatja, hogy miben tehetséges.  Többen hangszeren játszottak, szavaltak, volt aki éneket, rajzolt vagy festett, voltak, akik tánccal vagy kártyatrükökkel örvendeztették meg a többieket. Hiszem, hogy a sok nevetés és szórakozás mellett sok meghitt és kedves pillanatban volt részünk.

Hasonlóan, mint reggel, esténként is imádsággal és közös beszélgetéssel zártuk a napot. Ilyenkor megbeszéltük a missziós történetet is, illetve, hogy mi tetszett a gyerekeknek aznap.

Minden nap egy Igetanulási verseny, úgynevezett Kincskeresés zajlott. A gyerekek fejből megtanulhattak 3-4 új aranymondást naponta. Emellett naponta többször ellenőriztük és pontoztuk a szobák tisztaságát és a rendet. Táborzáráskor a nyertesek jutalomban részesültek.

Pénteken a csoportos beszélgetés kicsit máshogy zajlott, morzsaszedést tartottunk, mindenki elmondhatta, mit értett meg a bibliai történetekből, és mindenki kapott egy-egy Igéskártyát ajándékba.

Az ebéd után tábort bontottunk, összecsomagoltunk, és kiértékeltük a versenyeket. Oklevelet kaptak a Kincskeresés győztesei, a Ki mit tud résztvevői és a szobatisztasági verseny dobogósai. A Kincskeresők könyvet is kaptak ajándékba, de senkit sem engedtünk el üres kézzel, mert mindenki kapott valami édességet is.

De a legfontosabb útravaló Isten Igéje volt. A záró áhítat a Jó Pásztorról szólt.

Jézus mondja: "Én vagyok a jó pásztor".  A gyermekek szívére helyeztük, hogy Jézus szereti és óvja őket, és Ő az életét adta értük is. Ugyanakkor mi felnőttek is Rá, a jó pásztorra bíztuk a gyerekeket, hogy Ő vezesse és támogassa őket az otthonaikban is.

Bízunk benne, hogy a gyerekek és fiatalok jól érezték magukat, sok áldásban volt részük és megőrzik szívükben az itt hallott Igéket.

Nagy szeretettel várunk vissza mindenkit a következő alkalomra is. Isten velünk, viszontlátásra!

G. Nóra (Emmaus munkatárs)