Évzáró ifjúsági csendesnapok, Jóka, 2013.12.28 - 2014.1.1.

2014.03.20 14:25

                Hálás vagyok az Úrnak azért, hogy ezt az évet is együtt zárhattuk le a munkatársakkal és az érdeklődő fiatalokkal, az Évzáró ifjúsági csendesnapok keretében. Ezen az együttléten összesen 32-en vettek részt. Örülök, hogy a fiatalok az év végi feszült rohanásban és nyüzsgésben éltek az alkalommal, hogy Isten Igéjéből merítsenek tanácsot, bátorítást az eltelt év befejezéséhez és az új év kezdéséhez.

              Minden reggel áhítattal kezdtük a napot. A résztvevők készültek egy-egy igevers magyarázatával, illetve saját bizonyságtételükkel. Az igetanulmányozás alkalmával, a Filippiekhez írott levél utolsó két fejezetével foglalkoztunk, pontosabban a következő témákkal: Ami kár és szemét, A megragadott ember Jézussal fut, Maradjatok meg az Úrban és Elégedett élet. Ezeket az igetanulmányokat csoportos beszélgetés követte. Délután a szabadidőt követően előadások hangzottak el, arról, hogy hogyan ismerhetjük fel a helyes utat – Uram, taníts meg utadra, és a hiúságról, amely a hívő emberekben is ott van – Harc a hiúság ellen. Az előadásokat közös beszélgetés követte. Szabadidőben a fiataloknak lehetőségük volt a kötetlen beszélgetésre, sétára, valamint a közös játékra. Az esti áhítatok alkalmából a 39. és a 40. zsoltár magyarázatát hallottuk. A szilveszter este eltért a többi estétől. Részt vettünk az istentiszteleten a helyi református templomban, majd a vacsora után következett az évzáró áhítat a 13. zsoltár alapján.

              Ezután megtartottuk az ún. „morzsaszedést”, ami azt jelenti, hogy mindenki összefoglalta, milyen éve volt, és megosztotta a többiekkel azt is, hogy mit értett meg a csendes napok alatt Isten Igéjéből. A morzsaszedés után imaközösséget tartottunk, majd közös játékkal töltöttük az időt. Az együttlét az újévi istentisztelettel ért véget.

              Bízom benne, hogy a jó munkát, amit Isten elkezdett a fiatalok szívében, azt Ő el is végzi a Krisztus napjára, amint megígérte nekünk Igéjében.