Keresztyén Szavaló- & Prózamondó Verseny, Jóka, 2016. október 22.

2016.10.24 15:11

Nagy örömmel és hálával a szívünkben élhettük át ismét a Keresztyén Szavaló- & Prózamondó Verseny alkalmát. Az idén 32 gyermek készült szavalattal vagy prózával, amelyeken keresztül próbálták figyelmünket az Úr Jézus felé irányítani. Jó volt azt átélni, hogy milyen sok igei üzenetet lehet közvetíteni verseken, történeteken keresztül.

A közös alkalmat énekléssel kezdtük, majd rövid bevezető áhítatot hallgathattunk meg, amelyet Peres Imréné, pozsonyi lelkipásztornő hirdetett a számunkra, a 150. Zsoltár alapján. A zsoltár megfogalmazza, hogy milyen sok hangszer által lehet az Urat dicsérni, de ha mi esetleg nem is tudunk hangszeren játszani, mindnyájan tudunk beszélni és a hangunkkal, akár ének, vagy versek, prózák által is tudjuk Őt magasztalni. Ez az alkalom is pont ezt szeretné szolgálni.

A verseny, különböző kategóriák szerint volt csoportosítva, majd kiértékelve. Külön a versek és prózák kategóriája és azon belül is külön csoportokként 1-3. osztályos tanulók, külön kategóriában a 4-6. osztályosok és végül a harmadik korosztályba tartozók a 7-9. osztályosok voltak. A zsűri tagjai mind keresztyén pedagógusok voltak, akiket most is jól megdolgoztattak a felkészült versenyzők.

Azért is kimondottan hálásak vagyunk, hogy nem csupán a Pozsonyi, hanem még a Komáromi Egyházmegye gyülekezeteiből is eljöttek közénk erre az alkalomra. A közös ebéd után került sor a kiértékelésre, de nem csak a dobogós helyezettek lettek jutalmazva, hiszen senki sem távozott oklevél és ajándék nélkül. De hisszük, hogy a könyvjutalom mellett elsősorban a versek és prózák által megtanult, megértett üzenetek, lesznek maradandóak a versenyzők szívében és mindazokéban is, akik jelen voltunk. 

 

Az alkalmat a Bethlen Gábor Alap is támogatta.

 

Az alkalmat a Bethlen Gábor Alap is támogatta.