Keresztyén Vers- és Prózamondó Verseny, Jóka, 2012.április 14.
A Bethlen Gábor Alap pályázati lehetőségének köszönhetően az Emmaus polgári társulás idén már negyedik alkalommal szervezhette meg a Keresztyén Vers- és Prózamondó Versenyt.
Ennek a rendezvénynek a jókai Betlehem missziós központ és az Emmaus épülete adott helyet. Hálásak vagyunk az Úrnak azért, hogy évről évre több a jelentkező. Ezúttal 65 személy volt jelen, ezen belül 44 versenyző, 6 zsűritag és 15 felnőtt kísérő (pedagógusok, lelkészek és szülők). Két csoportban oldottuk meg a versenyt, úgy hogy az 1. kategória megmérettetése a Betlehem missziós központban zajlott le, a 2. és a 3. kategória pedig az Emmaus épületében versenyzett.
Az alkalom énekléssel, imádsággal és egy rövid áhítattal kezdődött. Többek között arról szólt, hogy nem a kitűnő előadásmód a lényeg, hanem a versek, prózák Istenre irányuló üzenetei. A zsűritagok bemutatása után elkezdődött a verseny.
Az első kategóriában /alapiskola alsó tagozata/ 26-an indultak, 22-en verssel és négyen prózával. A második kategóriában (felső tagozatosok) 11-en indultak, mindegyikük verssel. A harmadik kategóriában (középiskolások) négyen indultak verssel és ketten prózával. Felnőttek köréből egy 20 éves fiú szerette volna bátorítani a résztvevőket, ezért neki is megadtuk a lehetőséget egy vers előadására.
Miután mindenki előadta azt, amivel készült, egy szünet következett, amelyben a zsűri kiértékelte a teljesítményeket. A zsűritagok keresztyén pedagógusok voltak, akik jelenleg is tanítanak különböző magyar tannyelvű alapiskolákban, és egy lelkésznő. Végül sor került a kiértékelésre és a résztvevők megjutalmazására.
A gyermekek és a fiatalok örömmel és szép élményekkel mentek haza, és bízunk benne, hogy amit megtanultak, az a javukra válik, hiszen Isten élővé és gyümölcsözővé tudja tenni az életükben.