Cikkek archívuma

Emmaus napközis tábora, Bátka, 2012. július 2-6.

2012.07.27 17:55
Hálásak vagyunk az Úrnak azért, hogy ebben az évben is volt igény a napközis táborra, amely a Bátka-i alapiskolában valósult meg, 25 résztvevővel. Ötnapos tábort igényeltek a pedagógusok, aminek örömmel tettünk eleget. Többnyire alsó tagozatos gyermekek vettek részt, akik között elsősök is szép...

Hétvégi találkozó, Jóka, 2012. június 8-10.

2012.06.28 17:52
2012. június 8-tól 10-ig egy Hétvégi találkozóra került sor, melynek a jókai Betlehem missziós központ adott helyet. Ezen az alkalmon együtt voltak a Kelet Szlovákiai fiatalok a Nyugat Szlovákiai fiatalokkal. Összesen 15-en voltunk.  Az együttlét pénteken este vacsorával kezdődött. Az...

Keresztyén Vers- és Prózamondó Verseny, Jóka, 2012.április 14.

2012.05.07 16:03
              A Bethlen Gábor Alap pályázati lehetőségének köszönhetően az Emmaus polgári társulás idén már negyedik alkalommal szervezhette meg a Keresztyén Vers- és Prózamondó Versenyt. Ennek a rendezvénynek a jókai Betlehem missziós központ és...

Ifjúsági Bibliaismereti Verseny, Jóka, 2012.március 31.

2012.05.07 15:58
Isten kegyelméből ebben az évben is megvalósulhatott az Ifjúsági Bibliaismereti verseny, ezúton 62 résztvevővel. Az alkalom 9.30-órakor kezdődött a jókai Betlehem missziós központban. Az éneklés után Nt. Somogyi Alfréd apácaszakállasi lelkipásztor bátorította Isten Igéjével a fiatalokat a...

Tanfolyam a keleti fiatalok részére, Jóka, 2012. február 27. - március 2.

2012.03.16 14:59
Hálát adok az Úrnak azért, hogy munkálkodott azon fiatalok életében, akik már elvégezték a misszionáriusképző tanfolyamot és tavaly is részt vettek egy bibliai tanfolyamon, és adott a szívükbe vágyat, hogy folytassák a tanulmányaikat. Néhányan közülük már segítettek a Hatfai táborunkban, és...

Gyermek Bibliaismereti Verseny, Jóka, 2012. febrár 25.

2012.03.16 14:57
Isten kegyelméből, az Emmaus polgári társulás ebben az évben is megszervezhette a Gyermek Bibliaismereti Versenyt az alapiskolás gyermekek számára. A verseny 2012. február 25-én, a jókai Betlehem missziós központban került megrendezésre. Megközelítően 200-an voltunk, 11 alsó tagozatos és 19 felső...

Emmaus tavaszi tábora, Jóka, 2012. február 20-24.

2012.03.16 14:55
Isten kegyelméből idén is megvalósulhatott a tavaszi tábor a gyermekek és serdülők részére. A tábornak ezúttal is a jókai Betlehem Missziós Központ adott helyet. Mivel tavasszal mindig sokan megbetegednek, vagy a családdal mennek sízni, eleinte aggódtunk, mert kevesen jelentkeztek. De ismét meg...

Látogatás a rétei alapiskolában, Réte, 2012.január 27.

2012.03.16 14:53
Hálás vagyok az Úrnak azért a lehetőségért, hogy elmehettem a rétei alapiskolába, ahol továbbadhattam az evangéliumot 6 gyermeknek. Az örömhír több mutogatós éneken keresztül hangzott el, és megtanultuk a János 3,16-ot, a Biblia fő üzenetét. Az iskola igazgatója és az egyik tanító néni is jelen...

Emmaus evangélizációs szolgálata Hegysúron, 2012. január 13.

2012.03.16 14:45
Hálásak vagyunk az Úrnak azért, hogy az Emmaus munkatársai idén is lehetőséget kaptak arra, hogy Hegysúron adják tovább az evangélium üzenetét gyermekeknek és felnőtteknek egyaránt. Az alkalom ezúton nem az alapiskolában volt megtartva, hanem a község közösségi épületében, ahol szép számban...

Ifjúsági csendes napok , Jóka, 2011.december 28. – 2012.január 1.

2012.01.10 12:20
              Hálásak vagyunk az Úrnak azért, hogy ezt az évet is együtt zárhattuk le a munkatársakkal és az érdeklődő fiatalokkal, a Szilveszteri ifjúsági csendes napok keretében. Ezen az együttléten összesen 31-en vettek részt....
Tételek: 161 - 170 in hungarian language it is : example Items: 1-3 a(z) 54-ből , not only one phrase 182
<< 15 | 16 | 17 | 18 | 19 >>